Ugrás a tartalomra Ugrás a menüre

Versenyek a Diószegi Kulturális Napokon 2013

Mindenki ismeri a két, már hagyományossá vált versenyt, melyeket a kulturális napok keretén belül rendezünk meg. Ebben az évben a versenyek 2013. június 22-én, szombaton lesznek, és halászléfőzésben, illetve a legfinomabb dióskalács címért fognak versenyzőink versenyezni. Szeretnénk, ha a versengésbe több csapat és háziasszony is benevezne, ezért már előre tájékoztatjuk Önöket a versenyek időpontjáról és feltételeiről.

A halászléfőző-versenybe többtagú csapatok jelentkezhetnek, amelyek három óra alatt (a verseny 13.00 órakor kezdődik) saját nyersanyagból és recept alapján készítik el a hagyományos hallevest – halászlét. A szakmai zsűri a megadott kritériumok alapján kiértékeli a csapatok munkáját, majd az egyes mintákat. A legjobbak oklevelet és tárgyi ajándékot kapnak. A versenybe a Diószegi Városi Hivatalban lehet jelentkezni – Fučík utca 329., illetve a 031 784 27 12 telefonszámon, vagy pedig a sladkovicovo@sladkovicovo.sk e-mail címen.

A legfinomabb dióskalács címért folyó versney szabályai még egyszerűbbek. Mindazok részt vehetnek benne, akik 2013. június 22-én, 13.00 és 15.00 óra közt a Inovatech TI-ba elhozzák az általuk sütött dióskalácsot vagy süteményt. A szakmai zsűri kiértékeli és oklevéllel, valamint tárgyi ajándékkal jutalmazza a legjobb péket és cukrászt.

Az idén is meghirdetjük a Diószeg tehetsége 2013 című versenyt, melynek döntője a szombati főműsor része lesz. A jelentkezési lapok letölthetők a www.sladkovicovo.sk honlapról, vagy átvehetők az Inovatech TI-ban, ahol le is adhatók.

Ne habozzanak, ha tudnak énekelni, táncolni, bűvészkedni, szórakoztatni a nézőket vagy bármi mást, amit be szeretnének a színpadon mutatni – bátran jelentkezzenek. A résztvevők bővebb információkat (a próbák időpontja, technikai útmutatás, elérhetőség) a város honlapján vagy a 0905 863 495-ös telefonszámon kaphatnak.

Jelentkezési lap - letöltés itt .pdf, 79,34 kB

Mellékletek

prihlaska_talent_20133.pdf

prihlaska_talent_20133.pdf
Fájl típusa: PDF dokumentum, Nagyság: 79,34 kB
Hozzáadás dátuma: 7. 5. 2013 11:27
Legutóbbi frissítés dátuma: 3. 7. 2017 11:29

Lakos

Naptár

Október2025
Ke Sze Csü Szo Va
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Aktuális időjárás

ma, csütörtök 23. 10. 2025
heves intenzitású eső 21 °C 10 °C
péntek 24. 10. heves intenzitású eső 12/7 °C
szombat 25. 10. borús égbolt 12/6 °C
vasárnap 26. 10. enyhe eső 13/9 °C

Látogatottság

Látogatottság:

ONLINE:3
MA:505
A HÉTEN:5038
ÖSSZESEN:2093570

Információk, amelyek érdekelhetik Önt

Mobilos alkalmazás

Sledujte informácie z nášho webu v mobilnej aplikácii - V OBRAZE.

Naptár

Kalendár odvozu odpadu

Diószegi Élet

Virtuálna prehliadka mesta